Ebben a receptben az a jó, hogy egy főre szól – nekem ebből az adagból négy darab jött ki, ha több főre készítenénk, csak fel kell szorozni a mértékegységeket.
Ha inkább a sima változatot szereted: vegán palacsintarecept tej, tojás és szóda nélkül.
Hozzávalók
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 100 g banán (héj nélküli, nettó súly)
- 45 g gluténmentes liszt (simával is teljesen jól működik)
- 1/4 kiskanál szódabikarbóna
- 1/2 kiskanál sütőpor
- 1 kiskanál citromlé
- 60 ml növényi tej
- + a feltétek
Egy kis tálkában egy evőkanál őrölt lenmagot elkeverek 3 evőkanál vízzel, félreteszem tizenöt percre, amíg zselésedik. (Ez lesz a receptben a „tojás”.)
100 gramm banánt villával pürésítek (ez a héj nélküli mennyiség), ráöntöm a lenmag-keveréket, majd 45 gramm gluténmentes lisztet, negyed kiskanál szódabikarbónát, fél kiskanál sütőport, egy kiskanál citromlevet, 60 milliliter növényi tejet adok hozzá.
5-10 percre beteszem a hűtőbe, hogy összeálljon. A tészta akkor jó, ha sűrű, de azért viszonylag könnyű kiönteni.

Palacsintasütőben kisütöm (minden darab előtt kicsit megolajozom a sütőt) – akkor sül meg az első oldala, amikor kicsit elkezd buborékosodni a tészta felső része, utána lehet is fordítani. Fordítás után 1-2 perc alatt szépen megemelkedik, sokáig nem is szabad sütni, mert akkor kiszárad.
Én itt fagyasztott meggyel, őrölt fahéjjal, illetve vegán tejföl-eritrit keverékkel ettem.
Ez a vegán amerikai palacsinta recept:
- tejmentes
- tojásmentes
- laktózmentes
- gluténmentes.
