Ez tipikusan az a sütemény, amiről fotó alapján meg tudod mondani, hogy milyen az íze, illetve az állaga. A lenti adagból hat közepes csiga lesz.
Hozzávalók
A tésztához:
- 45 g szobahőmérsékletű almapüré (használhatsz bolti változatot is, de lentebb mutatom, én hogyan készítem el házilag)
- 45 g (olvasztott, majd szobahőmérsékletűre hűlt margarin)
- 300+40 g liszt
- 5 g porélesztő
- 45 g cukor
- 1/2 kiskanál só
- 130 ml növényi tej
- 1 citrom reszelt héja, illetve facsart leve
- 1 1/2 kiskanál vaníliaaroma
A töltelékhez:
- 45 g olvasztott margarin
- 2 evőkanál fahéj
- 4 evőkanál cukor
- opcionálisan: kevés őrölt kardamom, darált magvak
A kenéshez:
- 2-3 evőkanál növényi tej
A krémhez (opcionális):
- 5-6 evőkanál porcukor
- 1-2 evőkanál víz
45 gramm almapürével kezdek. Ezt megveheted készen boltban is, de én mostanában itthon készítem el, ugyanis olcsóbb, illetve sokszor nem tudok mit kezdeni egy üveg bontatlan almapürével. 45 gramm almát felkockázok, majd meglocsolom kevés citromlével és air fryerben 180 fokon tíz percen át melegítem, utána pedig villával pürésítem. Ha nincs forrólevegős sütőd, mikróban is elkészítheted. Félreteszem hűlni.
45 gramm margarint megolvasztok és hagyom hűlni.
130 milliliter növényi tejet langyosra melegítek. (Ha van otthon maghőmérőd, a 40 fok tökéletes!)
Közben a robotgép táljába 300 gramm lisztet öntök, majd adok hozzá 5 gramm porélesztőt, 45 gramm cukrot, fél kiskanál sót, a 130 ml langyos növényi tejet, az almapürét, az olvasztott margarint, továbbá 1 citrom reszelt héját, illetve kifacsart levét és másfél kiskanál vaníliaaromát.

7-8 percig dagasztom a géppel (vagy gyúrom kézzel, ha nem akarsz robotgépezni), közben azért felvesz még 40 gramm lisztet, ezt fokozatosan adom hozzá. Egy tömör, de rugalmas, a tál széléről könnyen elváló tésztát kell kapnunk. Hagyom pihenni a tálban, addig elkészítem a tölteléket.

Megolvasztok 45 gramm margarint, egy kis tálban pedig elkeverek két evőkanál fahéjat négy evőkanál cukorral. Kevésnek tűnhet, de ettől is teljesen fahéjas íze lesz – ha szereted a fahéjat, akkor tehetsz bele többet, a lényeg, hogy a fahéj:cukor arány 1:2 maradjon végig. Keverhetsz bele pici őrölt kardamomot is, illetve ha van otthon, darálhatsz mandulát is.
A tésztát lisztezett felületen 30×40 centisre nyújtom. Először úgy tűnik, nem lesz akkora, de kitartóan és vékonyra kell nyújtani. Megkenem az olvasztott margarinnal, majd megszórom a fahéjas-cukros keverékkel (illetve a kardamommal és az őrölt magvakkal).

Pizzavágóval hat egyenlő széles csíkra vágom hosszában. Nem baj, ha nem lesz párhuzamos a csíkok oldala: én akkor azt a trükköt vetem be, hogy feltekerésnél az egyik szélére koncentrálok, ott figyelek arra, hogy egyenletes legyen a tekerés és a sütőpapírral bélelt sütőformában az „egyenetlen” oldalával lefelé rakom be.

Ha megvagyok mind a hattal, előmelegítem a sütőt 180 fokra, addig hagyom pihenni picit a tésztát. Ha eléri a hőfokot a sütő, 2 evőkanál növényi tejjel megkenem a csigák tetejét, majd 31-32 percig sütöm őket alsó-felső sütéssel.

Ha elkészült, fogyasztható is. Ha mázat szeretnél rá, hagyd kihűlni, majd 5-6 evőkanál porcukorhoz adj 1-2 evőkanál vizet, keverd el alaposan és azt csurgasd a csigák tetejére.

Mivel ez a recept vegán, ezért
- tej nélkül,
- tojás nélkül,
- laktóz nélkül
készült.
